Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Új mesék

2011.11.30

 

 

Új mesék
Régen mikor gyermek volt az idő
ajkán vidám szó csitult,
jácint mosolygós meleg kacajjal
minden lassan elindult.

Fakó színben jött a jelen,
mellette hajlongtak a rügyező fák.
A hajnal néha meg-megrebbent,
s csicsergéssel reccsent az ág.

Az álom kedves ragyogó gyémánt
ezt kívánná minden gyermek.
Szeretetben cseperedve
nincsen ami nem felel meg.

Ó vigyázó szó, hát nem várhatsz másra
– tedd amit tenned kell.
Nappal jön az éjszakára
ha a nap újra felkel.

De, lassan felnőve tovatűnnek az évek
és egyszer, emlékszem én is voltam gyermek.
idővel az emlékek elvesznek,
a vágyak, az álmok, elreppennek.

Felszállnak magasba a kék ég fölé
hol a szép mesék születtek
s tovaszállva napnyugatnak
visszaszólnak - elfeledtek.

S ha nem elég erős a kéz mi tartja az eget,
őrület lesz úrrá a véren.
Feketére festve a fellegeket
álmunkból a vágy tűnik el egészen.

Megbomlik a tudat és az őrület határán
káoszt szül a tiszta szép.
Hát lehet, hogy egy élet árán
élednek az új mesék?

Egy-egy kép még be-be villan
sajgó szívem meg-meg remeg
a tompa gondolatban felcsillan
milyen szép és milyen meleg.

Nincs több játék nincs több határ
lassan elmúlik minden ami fáj
És nem marad más csak az álom.
Sebzett pihék angyal szárnyon.

Szemem becsukom, testem lehúzza a mély
elmúlik a szó.
Az eleredt eső vadul cseppen,
de halkan csobban a tó.

És a gondolat mely szárnyal az egekben
(tán egy könnycsepp megcsillan a szemekben)
szép mesét talált.
– A szerelem örökké él a gyermekben!
így kíván a szív jó éjszakát.
  Szepes Zoltán
(2008.)
 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Nincs új bejegyzés.