Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe

Ha éjfélt üt az óra...

2012.07.02

  Ha éjfélt üt az óra

Ha éjfélt üt az óra
a telihold fénye a mutató körül ragyog,
s elfeledni vágyná kedvem,
hogy éjjel nem farkas vagyok.

Erősebben verne szívem,
s te is hallanád,hogy dobog.
De elfutnék az erdőben
előled, mert farkas vagyok.

S arra kérném a holdat
adja meg nekem,
ne érezzem, ne is lássam
mijen is a szerelem.

De ha nem érezném
csak azt kérném,
ha nem látnám,
a holdat nézném.

Nem hallanám,
könyörögnék
ha eresztene,
kapaszkodnék.

S bámulnám a holdvilágot
és ezt a kialudt pilácsot
ami itt van bennem.

Egy összetört álomvilág,
a halovány vékony lelkemben.

De nem vagyok farkas,
pedig üvöltenék
és kérném dalommal a holdat,
utoljára had ugorjak.

És üvöltenék, ha lenne hangom,
de álmaimban
nincs már arcom.

Elrabolták, elüldözték,
belérugtak, leköpködték,
s közben csak a szemedet néztem.
S kértem,
hogy nézz rám ugyanúgy mint régen.

De nem vagyok farkas,
s lassan éjfélt üt az óra.

S a legkissebb mutató pillant már csak a teliholdra.

Érzem, ember vagyok.
S vérző szíven halkan dobog.
S lelkem sír és könnyben áll,
mellettem a holdsugár.

Hol lábnyomomban árnyékom jár,
árnyékomban két madár száll
hisz, meglibbenni szárnyat láttam,
mellettem a holdvilágban.

2012.07.02.
 

 

 

 

 

Hozzászólások

Hozzászólás megtekintése

Hozzászólások megtekintése

Lili - szösszenet

2012.07.09 23:29

Szia!

Maga a vers teljesen rendben van, de persze véleményt írni szabad róla, ugye? Még akkor is, ha ez inkább ilyen Lili-féle kielemzés volna.

A hangulatát tekintve abszolúte a vérzőszívű vágyódást és az attól való távolodást juttatja eszembe, a farkasbőr felvétele ilyen szempontból ideális. – Erről egyébként egy indián legenda jut eszembe, ami Kuekuatsheu-ról szól. A metafora abból a szempontból is találó, hogy ugyebár van az a bizonyos „magányos farkas” kifejezésünk, és ugyanez a vágyakozás itt is megvan. Törekedni valamire, hogy jobb legyen, más legyen. Ezzel egy időre kilép a „szentimentális” vízióból, és esendő cselekvőjévé, majd elszenvedőjévé válik annak, végül pedig ismét cselekszik s nem csak sodródik az eseményekkel.

Az idő, a félig farkas félig ember – vagy bármily módon kettészelt – lényeknek meghatározó, jelen esetben ugye az este, amikor is a farkas emberré lesz. S míg a farkas cselekszik az embert magatehetetlenül maga alá temetik a viharos hullámok. (inverzió nincs, domináns szófaja az ige, azon belül is a cselekvő igék)

A 7. versszaktól kezdődően változik a hangulat, átcsordogálunk más vizekre, amikor is, a problémára orvosolását egy percig-pillanatig, mintha máshonnan várnánk s ezt követően a letargikus, lelombozó farkas léthez talán nem annyira érdemes esetleg méltó emberi sors veszi át a domináns vonalat. Amikor is a farkasnak már hangja sincs üvöltéshez – amit szintúgy lehet emberi verzióra átértelmezni, de ez más.

A vers tetőpontjának, ahol a part szakad, az utolsó előtti versszakot tartom, egyfajta összegzés. Az utolsó versszak az eltávolodni vágyás attól – ami– fáj.
Személyesen nekem persze mást jelent és máshogy van ez értelmezve, de megeshet a fura gondolkozásmódom miatt alakul ez így, hogy ki tudnám vetíteni személyre az egészet.

A helyesírási -hibákra- kéretik odafigyelni had(sereg / erő), hagy (engedni), a központozásra egy szavam sincs. Ahhoz nem értek.

Összegzésképp: felkavaró erőteljes érzelmi töltettel rendelkező irka ez, egy feltehetőleg, kissé emberi-lelket-összezavaró,kifacsaró esemény eredménye.

Bocsánat az összevisszaságért, túl sok gondolat kering a fejemben és már így is egy ideje itt ülök felette, újra meg újra átolvasva, hozzátéve-elvonva de úgy hiszem, az összes közül még ez sikerült a legnormálisabbra.
Lil